Burgonyakrokett - másképpen
Tanácsok:
Önálló - tejföllel leöntve - ételként, de különleges köretként is, friss zöldsalátával felszolgálhatjuk.
Hozzávalók: 30 dkg burgonya,1 tojás,5 - 7 dkg darált hús,1 db kisebb fej vöröshagyma,őrölt fehér bors,csipetnyi szerecsendió,finomliszt,2 dl tejföl,1 mokkáskanálnyi, édes fűszerpaprika,zsemlemorzsa,étolaj a sütéshez,só
Elkészítés:
A burgonyát megmossuk és meghámozzuk, majd ismét megmossuk. Ezután lereszeljük a reszelő finomabb résein, majd a burgonyalevét gyorsan kinyomjuk - azért, hogy ne barnuljon be, néhány csepp citromlevet adjunk hozzá - majd ízlés szerint sózzuk és borsozzuk. A hagymát szintén megreszeljük - így sütés közben nem fordul ki a krokettből - hozzáadjuk a masszánkhoz, majd belereszelünk frissen kevés szerecsendiót és jól összedolgozzuk. A masszából gombóckákat formázunk, a közepébe pedig a darált húsból teszünk, - melyet a vagdalthúshoz hasonlóan fűszerezünk - ezután a gombócokat összezárjuk bundázzuk, majd forró olajban aranybarnára sütjük.
Módosítás: (2010. április 07. szerda, 10:49)


