Szárnyashúsból készülő ételek receptjei
Fiatal rántani való csirke,paprikás vagy pörkölt csirke, jérce,tyúk,kakas.Ezeknek a szárnyasoknak fehér a húsuk, ezért enyhébben fűszerezzük őket. A csirkét úgy készítjük elő a sütéshez, hogy a szárnyait hozzáerősítjük a mell két alsó oldalához, combjait pedig a püspökfalathoz kötjük. Ha feldaraboljuk, akkor legelőször vágjuk le a szárnyakat, azután a combokat, majd a mellét, amit hosszában is kettévághatunk.Zsíros szárnyas húsok előkészítése nagyrészt megegyezik a csirkéével: a kövér szárnyasok bőrét éles késsel két irányba bevagdaljuk (kockázzuk), hogy a zsírja jobban kisüljön. A kacsa és a liba feldarabolása annyiban különbözik a csirkéétől, hogy a mellét keresztben vágjuk félbe.Pulyka előkészítése megegyezik a más szárnyasokról leírtakkal, nyilvánvalóan az állat termetéből adódóan nagyobb darabokat kapunk, ezért fokozottabban figyeljünk az egyenletes elosztásra. A másik, amire ügyelni kell, hogy az alsó combból az inakat el kell távolítani, mert elkészítés közben ezek "összehúzzák" a húst.Az eltávolítás menete a következő: a combon a láb felőli részen a bőrt és az inak végződését körbevágjuk a csontig, majd az inakat száraz konyharuhával - ha nagyon erősek esetleg laposfogóval - megfogva kihúzzuk. |
|
Hozzávalók: 80 dkg csirkemell, 20 dkg bacon szalonna, 15 dkg reszelt sajt, só, bors, petrezselyem ízlés szerint, 4 evőkanál tejföl, 3 evőkanál liszt, 2 tojás
Hozzávalók : 80 dkg pulykamell, 25 dkg szeletelt baconszalonna, 25-30 dkg reszelt sajt, 2- 3 db tojás, liszt, só, bors.
Hozzávalók: 1,8 kg csirke vegyesen, 2 ek vaj, 2 ek olaj, 8 cl konyak, 4 alma, 2 hagyma, 2,5 dl almabor vagy almalé, 2,5 dl tejföl, 1 ek liszt, 2 ek vágott petrezselyemlevél, 1 kk tárkony, ½ kk paprika, só, bors.
Hozzávalók : 90 dkg csirkemell vagy comb, 15 dió, 2 tojássárgája, 1 gerezd fokhagyma, 10 dkg vaj. Módosítás: (2009. július 17. péntek, 21:17)
Hozzávalók: 1 nagy csirke 1,6 kg, 30 dkg gyöngyhagyma, 2 ek olaj, 1 ek vaj, 2,5 dl tárkonyecet, 1,2 dl fehérbor, 4 dl csirkeleveslé, 20 dkg paradicsom, 2 ek friss vagy 1 ek szárított tárkony, 4 ek kukoricaliszt, só, bors, petrezselyemzöld.
Hozzávalók: 4 személyre: 1 tasak Maggi Milánói Fix, 1 db Maggi Szárnyas-húsleves kocka, 1-1,5 kg-os bontott csirke. 15 dkg paradicsom, 2 sárgarépa, 1 kisebb zeller, 1 kisebb padlizsán, 1 kisebb cukkini, 2 babérlevél, 3 gerezd fokhagyma, 1 dl fehérbor, 1 dl vörösbor, 1 dl olaj, 1/2 csomó friss petrezselyem, egy csipet őrölt fekete bors
Hozzávalók: 2 csirkemell, 3 ek vaj, 3 ek szárított tört tárkony, só, bors.
Hozzávalók: 90 dkg csirkemell, 16 kis sárgarépa, 16 zöldhagyma, 8 kelbimbó, 1 krumpli, 1 pasztinák, 1,1 liter csirkeleveslé, 1 ek vaj, 1 ek liszt, 3 ek tejszín, 3 ek friss reszelt torma, 1 kk tabasco szósz, 3 ek vágott petrezselyemzöld, só, bors.
Hozzávalók: 4 csirkemell, 45 dkg paradicsom, 2 nagy uborka, só, bors, 2 ek olívaolaj, 3 hagyma, 3 gerezd fokhagyma, 1,2 dl csirkeleveslé, 1 dl bor, 1 ek sáfrány.
Hozzávalók: 25 dkg sült csirkemáj, 6 dkg vaj, 3 ek liszt, 1,2 dl tejszín, só, csipet bors, 1 ek konyak, 1,2 dl tejszínhab.
|
Fiatal rántani való csirke,paprikás vagy pörkölt csirke, jérce,tyúk,kakas.Ezeknek a szárnyasoknak fehér a húsuk, ezért enyhébben fűszerezzük őket. A csirkét úgy készítjük elő a sütéshez, hogy a szárnyait hozzáerősítjük a mell két alsó oldalához, combjait pedig a püspökfalathoz kötjük. Ha feldaraboljuk, akkor legelőször vágjuk le a szárnyakat, azután a combokat, majd a mellét, amit hosszában is kettévághatunk.Zsíros szárnyas húsok előkészítése nagyrészt megegyezik a csirkéével: a kövér szárnyasok bőrét éles késsel két irányba bevagdaljuk (kockázzuk), hogy a zsírja jobban kisüljön. A kacsa és a liba feldarabolása annyiban különbözik a csirkéétől, hogy a mellét keresztben vágjuk félbe.Pulyka előkészítése megegyezik a más szárnyasokról leírtakkal, nyilvánvalóan az állat termetéből adódóan nagyobb darabokat kapunk, ezért fokozottabban figyeljünk az egyenletes elosztásra. A másik, amire ügyelni kell, hogy az alsó combból az inakat el kell távolítani, mert elkészítés közben ezek "összehúzzák" a húst.Az eltávolítás menete a következő: a combon a láb felőli részen a bőrt és az inak végződését körbevágjuk a csontig, majd az inakat száraz konyharuhával - ha nagyon erősek esetleg laposfogóval - megfogva kihúzzuk. 


